2018. február 6. kedd

Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.

Zsolt 23.

BAJOS IDŐK

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni. (Mt 7,1-2)

2005-ben kegyetlenül kiraktak az állásomból. 14 hónapig otthon maradtam, vártam, amíg ügyem vizsgálat alatt volt. Minden reggel szorongással és szomorúan ébredtem, imádkoztam, hogy tegyenek igazságot, és tiszta legyen a nevem. Azonban, ahogy a napok teltek, ez a nyugtalanító helyzet valójában egy pozitív élménnyé vált a számomra.
Azalatt a 14 hónap alatt a nagymamámmal és testvérével lehettem, velük tölthettem az időt, és törődhettem velük. Fontos dolgokat tanultam tőlük napi vallásos életükből, megtapasztaltam azt a lelki mélységet, mely Istenben való rendíthetetlen hitükben megmutatkozott, valamint az imádságaikban rejlő erőt. Végül megoldódott az ügyem. Elfoglaltam igazgatói pozíciómat a főiskolán, ahol újra meleg fogadtatásban volt részem.
A következő évben csodálatos nagymamám meghalt, a rá következőben pedig szeretett nagynéném is elhunyt. Fájó hiányukat enyhíti a velük töltött idő emléke, és hogy szemtanúja lehettem hittel teli életüknek, imádkozásaiknak. Az az idő újraépítette saját hitemet is, és semmi kétségem, Isten közreműködött abban, hogy igazságot szolgáltattak nekem.

Imádság: Mindenható Isten, hálásak vagyunk, amiért mindig készen állsz arra, hogy segíts rajtunk a bajban, még a legnehezebb helyzetben is. Ámen.

Isten mindig a jóért dolgozik.
Edio E. García Galleguillos (Coquimbo, Chile)

IMÁDKOZZUNK A MUNKAHELYI PROBLÉMÁKKAL KÜSZKÖDŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Február
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek