2018. február 7. szerda

Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok. De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk. Imádkozunk az Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak. Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk a ti épülésetekért. Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott.
Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

2Kor 13,5-13.

A PIZZAPÉNZTÁRNÁL

Állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. (2Kor 13,11)

Amikor a fűszerüzletbe értem, hogy pizzát vegyek a támogatónk részére, már késésben voltam. Éppen befejeztem egy esküvői szertartást 40 mérföldnyire, és siettem, hogy időben visszaérjek. A pizzás pénztárnál hosszú volt a sor, és amikor egyszer egy kicsit közelebb jutottam, akkor láttam, hogy miért. Egy zaklatott anya állt a gyerekeivel a pénztárnál, és a bevásárlókocsija tele volt pakolva. Ahogy ott álltam füstölögve, úgy láttam, hogy ez mást nem zavar. Sőt, a pénztáros még vidámnak is tűnt, ahogyan végighúzta a leolvasón a számos árut.
Aztán ráébredtem, engedtem, hogy valami nagyon kicsiny dolog felzaklasson. Igen, nem volt jó, hogy plusz öt percet ott kellett állni a sorban, de végeredményben az anya legalább eggyel kevesebb teendővel hagyta el az üzletet.
Isten nem ugyanezzel a türelemmel foglalkozik-e velünk? Ott áll mellettünk, amíg elrendezzük dolgainkat. Isten nem mérgelődik, amikor húzzuk az időt. Miért nem tudtam hát én is ugyanolyan türelmes lenni az asszonyhoz?
Imádkozom, hogy megtanuljak mindent örömmel és köszönettel venni, lassítsak és mindent elfogadjak. Még a feszültséggel teli pillanatok is áldottak - a pénztárnál való várakozás is.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy mindenkihez jóindulatúak legyünk, és a te fényedet vigyünk embertársainkhoz! Ámen.

Még a stresszes időkben is lehetek jóindulattal mások felé.
Crystal Senter-Brown (Massachusetts, USA)

IMÁDKOZZUNK A PÉNZTÁROSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Február
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek