Azután útnak indultak Élímből. Megérkezett Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztába, amely Élím és a Sínai között van, a második hónap tizenötödik napján, azután, hogy kijöttek Egyiptomból. És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak haltunk volna meg az ÚR kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret. Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok? De az ÚR azt mondta Mózesnek: Majd én hullatok nektek kenyeret a mennyből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót. Ezzel teszem próbára, hogy az én törvényem szerint jár-e, vagy sem. Amikor a hatodik napon elkészítik azt, amit bevisznek, az kétszer annyi lesz, mint amennyit napról napra szednek. Ekkor azt mondta Mózes és Áron Izráel fiainak: Ma este megtudjátok, hogy az ÚR hozott ki benneteket Egyiptom országából. Reggel pedig meglátjátok az ÚR dicsőségét, mert meghallotta, hogy zúgolódtok az ÚR ellen. Mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok? Még ezt is mondta Mózes: Majd ad az ÚR ennetek este húst, reggel pedig kenyeret jóllakásig, mert meghallotta zúgolódásotokat, ahogyan zúgolódtatok ellene. Mik vagyunk mi? Nem ellenünk zúgolódtok ti, hanem az ÚR ellen! Áronnak pedig azt mondta Mózes: Mondd meg Izráel fiai egész közösségének: Járuljatok az ÚR elé, mert meghallotta zúgolódásotokat! Amikor azután Áron Izráel egész közösségéhez beszélt, és a puszta felé fordultak, az ÚR dicsősége megjelent a felhőben.
Azután így szólt Mózeshez az ÚR: Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort. Reggel pedig harmat hullott a táborra körös-körül. Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát, mintha apró dara lett volna a földön. Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik, hogy ez az a kenyér, amelyet az ÚR adott nekik eledelül.
2Móz 16,1-15.
HÁLÁS SZÍV
Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. (Zsolt 16,5)
A barátom késő esti műszakban dolgozott, de számos családi és egészségügyi probléma miatt szüksége lett volna egy nappali munkára. Amikor mondtam neki, imádkozzon, hogy másik munkát találjon, azt felelte: "Nem akarom Istent zaklatni". Úgy gondolta, hogy az ő problémája nem fontos Istennek. Szerencsére Isten nem kellemetlenségként tekint ránk és a gondjainkra. Isten mindnyájunkkal kapcsolatot akar teremteni, és alig várja, hogy meghallgassa aggodalmainkat és problémáinkat.
A mai olvasmányban felfigyeltem arra, hogy amikor a zsidók panaszkodtak és aggódtak amiatt, hogy mit fognak enni, Isten még hálátlan magatartásuk ellenére is gondoskodott róluk. Amikor hálás szívvel fordulunk Istenhez, mennyivel inkább kitölti ránk áldásait!
Isten minden küzdelmünkkel foglalkozik - még a látszólag jelentéktelenekkel is. Teremtőnk az életünk minden részletébe be akar kapcsolódni. Ha emlékezünk arra, hogy Isten nagyobb az aggodalmainknál és gondjainknál, hálás szívvel közelíthetjük meg őt.
Imádság: Drága Istenem, segíts, hogy minden aggodalmamat eléd hozzam - akármilyen csekély legyen is az! Jézus nevében imádkozom. Ámen.
Ma a legkisebb gondjaimmal is Istenhez fordulok.
Tammy Teeter (Tennessee, USA)