Mózes meghallotta, hogy a nép nemzetségeiben mindenki a sátra bejáratánál siránkozik. Akkor igen fölgerjedt az ÚR haragja, és Mózes is rossznak látta ezt. Ezért Mózes ezt mondta az ÚRnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép, és én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak? Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk! Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat!
Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Gyűjts össze hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és álljanak föl ott veled. Akkor leszállok és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely benned van, és nekik is adok, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne magad hordozd azt. A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az ÚRnak: Ki tart jól bennünket hússal? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az ÚR húst, és ehettek. Nemcsak egy napig ehettek, nem is két napig, nem öt napig, nem tíz napig, nem húsz napig, hanem egy álló hónapig, míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle, mivel megvetettétek az URat, aki köztetek van, és így siránkoztatok előtte: Miért is jöttünk ki Egyiptomból? Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogos van ebben a népben, amely között vagyok, és te ezt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! Vajon lehet-e annyi juhot és szarvasmarhát vágni nekik, hogy elég legyen? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? De az ÚR ezt mondta Mózesnek: Hát olyan kevés az ÚR ereje? Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem.
4Móz 11,10-23.
HOGYAN, ISTENEM?
Az Úr ezt mondta Mózesnek: Talán kevés ehhez az Úr ereje? Most majd meglátod, beteljesedik-e az én szavam vagy sem. (4Móz 11,23)
Isten azt ígérte az izraelitáknak, hogy húst ad nekik, és azt fogják enni egy egész hónapon át, habár a puszta közepén voltak. Azon tanakodva, hogyan fogja ezt beteljesíteni az Úr, Mózes a kétségeit Isten elé vitte.
Mózes kérdéseiben felismertem a saját kérdéseimet. Hogyan tudja Isten rendbe tenni az életem zűrzavarait? Hogyan tud Isten kihozni az adósságból, mikor nincs jövedelmem? Hogyan fog segíteni Isten a működésképtelen családomon? Hogyan fogod mindezt te, Isten elvégezni?!
Mikor Isten Mózesnek adott válaszát olvasom, úgy tűnik, hogy az én mai küzdelmeimre is vonatkozik. Elképzelem, ahogy ezt kérdezi tőlem az Úr: "Emberi lénnyé váltam volna, hogy azt gondolod, lekorlátozhatsz? Nem megfelelőek a képességeim? Nem vagyok többé Isten? Miért aggódsz azon, hogy hogyan fogom elvégezni, amit mondtam?"
Nekünk nem kell azon aggódnunk, hogy Isten hogyan fog gondoskodni rólunk vagy hogyan marad hűséges hozzánk. Ha Mózes történetére emlékezünk, bizonyosak lehetünk, hogy ahogyan az izraeliták húst kaptak, Isten a mi imádságainkat is meghallgatja, és válaszol rájuk.
Imádság: Istenünk, segíts bízni szerető gondoskodásodban, és add, hogy aggodalmainkkal hozzád forduljunk! Ámen.
Az aggodalmaimat a kereszt lábánál fogom hagyni.
Lilian Nwanze Akobo (Írország)
