"Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?"
Lk 11,9-13.
A LÉLEK HANGJA
Kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét. (Jn 14,16-17)
Egyházunk konferenciáján a megosztottság hasonló volt, mint a saját családomban. Jó embereket láttam mindkét oldalon egymással vitázni.
Napokkal a konferencia után elvittem fiamat meghallgatni kedvenc művét, Mahler 3. szimfóniáját az Oregoni Szimfonikusok előadásában. A feszültség tetőfokán egyszer csak mindketten megéreztük, ahogy a zene egy belső emlékeztetőként a Szentlélek csendes hangjává szelídül. Mahler darabjának későbbi szakaszában a szóló trombita a színpadon kívül szólalt meg, időnként alig hallhatóan, mégis a darab címdalát, egy édes, vágyakozó dallamot játszva mindazoknak, akik figyeltek rá. Időnként a többi hangszer közül néhány kapcsolódott a trombita szelíd témájához, és összehangolódott vele; máskor pedig szinte túlharsogta a disszonáns hangjegyek zajával.
Kíváncsi voltam, vajon milyen hangszer vagyok én? Időnként olyan buzgón adok hangot saját véleményemnek, hogy majdnem elfojtom a Szentlélek igazságát, és mások szavát. De amikor lenyugszom, meghallom, hogy a Lélek még mindig ott van, és halkan és gyengéden énekel. Valójában a Lélek néha azoknak a visszhangja, akiket megpróbálok szavakkal kiiktatni. A béke eszközévé válás a Szentlélekre való figyeléssel kezdődik.
Imádság: Urunk, köszönjük, hogy elküldted Lelkedet. Segíts, hogy meghalljuk igazságodat, és megértsük azt! Ámen.
Békességet találok, ha hallgatok a Szentlélekre.
Anne Kayser (Oregon, USA)
