2018. április 16. hétfő

Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!" Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Róm 8,12-17.

AZ ATYA SZEMÉVEL

Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! (Róm 8,15)

9 évvel ezelőtt, amikor először tartottam a karomban első gyermekünket, Melinát, tudtam, mi hiányzott az életemből. Tudtam, hogy abban a kórházban ott vagyok, ahol Isten akarja. Most, öt csodálatos gyermekben, négy lányban és egy fiúban, önmagamat láthatom: David fiam védelmező ösztönében, Melina kreativitásában és humorérzékében, Serena bátor lelkében, Ellie ölelés utáni vágyában, Faith a mókáiban hasonlít rám. Ha nyilvános helyen vagyunk együtt, az emberek mégis megbámulnak minket, valószínűleg azért, mert gyermekeim spanyolok, én pedig nem; mindegyiküket örökbe fogadtuk.
Ha a gyermekeimre nézek, csak őket látom: Melinát, Elliet, Davidet, Serenát és Faithet. Ők az életem boldogsága. Gyakran elmosolyodom, ha eszembe jut, Isten is úgy lát mindnyájunkat, ahogy én a gyermekeimet. Örömét leli bennünk. Nem számít, milyenek a földi apákról szerzett tapasztalataink, ha Isten a mi Atyánk, szabad hozzáférésünk van a biztonsághoz, szeretethez, vezetéshez, bátorsághoz és az otthonhoz. Pál az Istennel való személyes, szeretetteli kapcsolatra emlékeztet bennünket. Isten gyermekeiként megtaláljuk identitásunkat és otthonunkat.

Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy befogadtál családodba. Segíts, hogy szeretetedet továbbadhassuk másoknak. Ámen.

Mivel Isten gyermekei vagyunk, mindig van otthonunk.
Stephen Johnson (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ARRA VÁRNAK, HOGY ÖRÖKBE FOGADHASSANAK EGY GYERMEKET!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Április
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek