2018. április 28. szombat

Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának. Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes ugyanis azt írja, hogy aki "cselekszi a törvényből való igazságot, az az ember fog élni általa". A hitből való igazság pedig így szól: "Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?" Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy: "Ki megy le az alvilágba?" Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. Hanem mit mond? "Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben", mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: "Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg." Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?

Róm 10,1-14.

A JÓ HÍR TOVÁBBADÁSA

Imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. (Filem 6)

Mivel hallássérült vagyok, gyakran nem hallom vagy félreértem, amit az emberek mondanak nekem. Egyeseket bosszantja, amikor arra kérem őket, ismételjék meg szavaikat. Néha úgy érzem, amit mondok, nem eléggé fontos ahhoz, hogy másokat frusztráljak vele, ezért gyakran inkább hallgatok, különösen azok társaságában, akiket nem ismerek eléggé.
Egyik nap Isten emlékeztetett arra, hogy bár a hallással gondjaim vannak, beszélni még mindig tudok. Ismerem Jézust, mint személyes Megváltómat. A mai olvasmány pedig arra tanít, hogy osszam meg a hitemet, hogy más emberek is megismerhessék őt. Továbbadhatom a jó hírt, hogyan született Jézus egy szerény jászolban, hogyan gyógyított meg sok embert, és hogyan halt meg a kereszten mindnyájunkért. Megoszthatom az örök élet ígéretét Krisztusban. Ez a bizonyosság túl fontos ahhoz, hogy magamban tartsam.
Nem mindig könnyű másokkal a hitünkről beszélni, de bízhatunk Istenben, hogy mindannyiunk számára megmutatja, hogyan adhatjuk tovább a magunk módján Krisztus jó hírét.

Imádság: Urunk, vezess el bennünket azokhoz, akiknek hallaniuk kell rólad, és adj nekünk bátorságot, hogy megoszthassuk velük a rólad szóló jó hírt. Ámen.

Isten a korlátaim ellenére fel tud használni az evangélium hirdetésére.
Donna J. Howard (Wisconsin, USA)

IMÁDKOZZUNK A HALLÁSSÉRÜLTEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek