2018. május 7. hétfő

Ezt mondja az ÚR: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem - így szól az ÚR -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtlek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak - így szól az ÚR -, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek benneteket.

Jer 29,10-14.

CSAK EGY IMÁDSÁGNYIRA

Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. (Jer 29,12)

Az egyik éjszaka úgy éjféltájban hirtelen felriadtam, majd vagy két órán keresztül próbáltam visszaaludni, sikertelenül. A megoldatlan problémák és az elmúlt nap terhei megakadályozták a békességes alvásomat. Ekkor eszembe jutott valami a lelkészünk prédikációjából. Azt mondta: "Ha éjjel bármikor nem tudtok aludni, imádkozzatok! Kiváltság és ajándék, hogy beszélgethetünk Istennel".
Elkezdtem imádkozni az éjszaka csendjében, és elmondtam Istennek sok mindent. Igazán felemelő volt. Beszéltem neki családomról, barátaimról, vágyaimról és terveimről. És miközben Isten elé tártam problémáimat és terheimet, úgy éreztem, hogy mind eltűnt. Szívem megtelt örömmel és békességgel.
Nemsokára újra elaludtam. Amikor másnap reggel felébredtem, tudtam, hogy egy nagyon különleges és értékes dolgot tapasztaltam meg, hiszen felismerhettem, milyen közel van hozzám Isten - csak egy imádságnyi távolságra.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatsz, amikor hozzád fohászkodunk, és minden helyzetben velünk vagy. "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma... Ámen." (Mt 6,9-13)

Az imádság mindent megváltoztathat.
Meliana Santoso (Kelet-Jáva, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK AZ ALVÁSZAVARBAN SZENVEDŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Május
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek