2018. május 13. vasárnap

Dicsérjétek az URat! Dicsérd, lelkem, az URat!
Dicsérem az URat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek.
Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani.
Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei.
Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége,
aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor.
Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, kiszabadítja a foglyokat az ÚR.
Az ÚR megnyitja a vakok szemeit, az ÚR fölegyenesíti a görnyedezőket, az ÚR szereti az igazakat.
Az ÚR őrzi a jövevényeket, támogatja az árvát és az özvegyet; de a bűnösöket tévútra vezeti.
Mindörökké uralkodik az ÚR, a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre. Dicsérjétek az URat!

Zsolt 146.

ANYAI ÖRÖKSÉG

Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. (Zsolt 146,2)

"Betty, ön a kedvenc betegem!" - üdvözölte a fiatal orvos 90 éves édesanyámat, akit testvéremmel együtt elkísértünk a szokásos felülvizsgálatra. Édesanyám évek óta demenciában szenved. Az orvos részletesen kikérdezte, hogy felmérje értelmi képességeit. Nehézséget okozott számára az egyszerű kérdések megválaszolása, ezért az orvos megkérdezte: "Betty, tudna nekem egy-két mondatot írni?"
Édesanyám habozás nélkül, gyorsan írt egy papírra, összehajtotta, és odaadta az orvosnak. Az orvos fennhangon felolvasta: Jézus mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. (Jn 14,6).
"Doktor, ezt elhiheti!" - mondta ragyogó arccal. Az orvos mosolygott, miközben befejezte a feljegyzéseit.
A vizsgálat után visszavittük az édesanyámat az idősek otthonába. A dolgozók és a lakók egyaránt kedvelik, ahogy vidám természetével Isten szeretetét megosztja. Sosem fogjuk elfelejteni, hogyan zárta édesanyánk aznap az imádságát: "Jézus, remélem, csodálatos napod van!"
Beteg édesanyám továbbra is Isten hűségének példája, és inspirál bennünket ránk hagyott lelki örökségével. Imádsága emlékeztet, hogy úgy beszélhetünk Jézussal, mint barátunkkal.

Imádság: Urunk, hálát adunk hűségedért, és hogy a barátunk vagy! Ámen.

Jézus a megváltóm és barátom.
Susan Bates (Oregon, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK DEMENCIÁBAN SZENVEDNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek