2018. június 8. péntek

Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

Zsid 10,19-25.

KRISZTUS TESTE

Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. (1Kor 12,27)

Egy felekezetközti Biblia-olvasókör tagja vagyok. Minden héten több mint háromszáz nő jön össze, hogy istentiszteletet tartsunk, kérdéseket vitassunk meg, előadást hallgassunk az adott heti bibliai idézetről és imádkozzunk. Minden környékbeli keresztény felekezet képviselteti magát ezeken az alkalmakon. Nem számít, a legnagyobb vagy a legkisebb gyülekezethez tartozunk-e, mindannyian ugyanazt szeretnénk: többet tudni a Bibliáról és Istenről, és ezzel a többlettel visszatérni saját gyülekezetünkbe.
Számomra ez az, ami Krisztus testét jelenti: a hívők összegyűlnek, hogy lelkileg gazdagodjanak; így lehetünk Krisztus keze, lába, füle és szája saját gyülekezetünkben. Minden egyes héten, amikor találkozunk, elképzelem, hogy Isten mosolyog, mert egy testként működünk.

Imádság: Drága Úr Jézus, köszönjük a lehetőséget, hogy tested részei lehetünk itt a földön. Imádkozunk, ahogy te tanítottad: "Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe!" (Lk 11,2-4) Ámen.

Minden hívő ember része a Krisztus testének.
Carol Denereaz (Victoria, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK A KERESZTÉNY EGYSÉGÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek