2018. június 10. vasárnap

Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az Írás: "Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek." Az pedig, hogy "felment", mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre.

Ef 4,4-9.

NINCS HATÁR

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. (Mt 6,33)

Jacob öt éven át hordta ugyanazt a cipőt, míg végül szó szerint szétment a lábán. Noha nagyjából 140-en vagyunk ebben a börtönben, a halálra ítélteknek csak 12 állás érhető el, mindegyik heti 2,80 dolláros fizetéssel. Egy pár cipő 40 dollárba kerül, és Jacobnak nincs munkája.
Nemrégiben Jacobnak el kellett hagynia a börtön épületét, mert orvoshoz kellett mennie. Amikor Jacob a szállítási és fogadási területen várakozott, egy másik rab is odakerült - éppen egy másik börtönbe szállították -, aki letett egy pár vadonatúj cipőt a pultra, és ezt mondta: "Adják ezt oda valakinek, akinek szüksége van rá!" Gyakorlatilag a tisztnőnek ki kellett volna dobnia a cipőt, mert a raboknak nem engedik meg, hogy ajándékot adjanak egymásnak, de megszánta Jacobot, és megkérdezte a cipőméretét. A cipő tökéletesen illett a lábára. Jacob imádkozott Isten gondoskodásáért, és bízott a segítségében. Néha határokat húzunk, mi az, ami Istentől várható, mert csak azokra a forrásokra számítunk, ahonnan normális esetben várható a segítség. Azonban Istennek nincsenek korlátai, és nem várt módon is segíthet.

Imádság: Drága Istenünk, segíts nekünk bízni abban, hogy szükségleteinkről gondoskodsz! Ámen.

Istennél nincsenek korlátok.
George T. Wilkerson (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A HALÁLRA ÍTÉLT RABOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Június
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek