2018. június 21. csütörtök

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: "Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." A trónuson ülő ezt mondta: "Íme, újjáteremtek mindent". És így szólt: "Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!" És ezt mondta nekem: "Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.

Jel 21,1-7.

A SZERETET SZENT KÖTELÉKE

Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4)

Gyászoltam már szüleimet, egy fiatal unokahúgomat és másokat is, de egyik sem volt olyan nehéz, mint a férjem halála. Már négy éve, hogy meghalt, és még mindig vannak olyan napjaim, amelyeket nagyon nehezen vészelek át. Keresztényként tudtuk a férjemmel tudtuk, hová tartunk, és biztos vagyok abban is, hogy egyszer majd újra találkozunk. Az idő addig viszont néha elviselhetetlenül nehéz.
Jézus mondja: "Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak." A hitemből fakadóan érzem Jézus vigasztalását és jelenlétét minden egyes napon. Ez nem azt jelenti, hogy néha nem hiányzik a férjem kimondhatatlanul, hanem azt, hogy elismerem: "Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!" (Jób 1,21)
Életünk során mind úton vagyunk, és az időnk korlátozott. Sokféle szent kötelék fűz másokhoz, és Isten arra hív, hogy ezeket a kapcsolatokat ápoljuk, és szeressük azokat, akiket nekünk ajándékoz. Amikor így teszünk, olyan vigasztalást nyerünk, amely egy minden értelmet meghaladó békességből fakad. Ezt Jézus Krisztusban, a mi Urunkban és Megváltónkban találhatjuk.

Imádság: Szeretet és irgalom Istene, segíts azoknak, akik gyászolnak, és adj nekik vigasztalást Krisztusban, a mi Urunkban való hit által! Jézus nevében kérünk. Ámen.

Jézus békessége vigasztalást nyújthat nekem is.
Mary A. Potter (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI ELVESZTETTE A HÁZASTÁRSÁT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Június
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek