2018. június 28. csütörtök

Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?" Jézus így válaszolt: "Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk - amíg nappal van - annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok." Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: "Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában" - ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: "Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?" Egyesek azt mondták, hogy ez az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: "Én vagyok az." Erre ezt kérdezték tőle: "Akkor hogyan nyílt meg a szemed?" Ő így válaszolt: "Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg. Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok." Megkérdezték tőle: "Hol van ő?" "Nem tudom" - felelte.
Ezt a nemrég még vak embert a farizeusok elé vezették. Az a nap pedig, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta a szemét, szombat volt. Ekkor a farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: "Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok." Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: "Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot." Mások így szóltak: "Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket?" És meghasonlás támadt köztük. Ezért ismét a vakhoz fordultak: "Te mit mondasz őróla, hogy megnyitotta szemedet?" Ő azt mondta, hogy próféta.

Jn 9,1-17.

IGAZI LÁTÁS

...bár vak voltam, most látok. (Jn 9,25)

Néha azon gondolkodom, ha újraélhetném az életem, szemész lennék. Mekkora öröm lehetővé tenni egy fizikailag vak ember számára a látást! Orvos nem lehetett belőlem; de segíthetek abban, hogy a lelkileg vakoknak megnyíljon a szeme.
Amikor bizonyságtételre kérnek, úgy látom, a vak ember szavai, akit Jézus a fenti versekben csodás módon meggyógyított, az egészet gyönyörűen összefoglalják. A legnagyobb öröm, ha meglátjuk a változást, amit Krisztus tesz egy ember életében. Saul a damaszkuszi úton szerzett tapasztalata után mindent másképp látott, és teljesen megváltozott. Sok olyan emberrel találkoztam már, akiknek az élete átalakult, miután megismerték Jézust. Egy orvos, aki nem keresztény családból származik, hatalmas buzgósággal és szeretettel szabadidejében egy csapattal indiai falvakba látogat, hogy ott ingyenes orvosi táborokat vezessen, és megossza Jézus szeretetét. Ismerek egy volt gyilkost, aki régen kést hordott magánál, ma viszont Bibliát.
Mindannyian elveszettek és vakok voltunk a lelki valóságra, amíg Jézus el nem jött, hogy megkeressen, megmentsen, és személyes kapcsolatot teremtsen velünk. Minden a válaszunkon múlik. Amikor felismerjük, hogy kicsoda Jézus, és életünk Uraként üdvözöljük őt, a világ számára világossággá válunk.

Imádság: Köszönjük Istenünk, hogy megnyitod szemünket, hogy lássuk, kicsoda Jézus, és lehetővé teszed számunkra, hogy segítsünk másoknak megismerni igazságodat. Ámen.

Ma Krisztus szeretetének példája leszek.
Lynda Samuel (Skócia, Egyesült Királyság)

IMÁDKOZZUNK A MISSZIONÁRIUS ORVOSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Június
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek