2018. július 1. vasárnap

Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: "Én Pálé vagyok", a másik pedig azt: "Én Apollósé", nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.
Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan. Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.

1Kor 3,1-15.

A BÖLCS ÉPÍTŐMESTER

Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. (1Kor 3,10)

Egy lakás teljes átépítése igencsak stresszes, ha közben fenn kell tartani a család normális életritmusát. Az étkezések beütemezése, a jövés-menés, ráébredés a nem várt javítási munkálatok szükségességére - mindez csupán néhány kihívás, amellyel szembe kell néznünk. Csak az a gondolat adhat kitartást a folytatáshoz, hogy végre megvalósíthatjuk álmunkat, és egy kimondottan nekünk tervezett lakóterünk lesz.
A lelki életben sincs ez másképp. Lelki formálódásunk sokszor fájdalmas és küzdelmes. De a formálódás bizonyossága bátorít minket ebben a folyamatban. Pál apostol buzdítja a korintusi gyülekezetet a közösség lelki megújítására. A 3. fejezet elején óvja őket a helytelen cselekedetektől, amik a lelki kiskorúság jelei, majd a lelki érettségre buzdítja őket.
Ahogy egy ház átalakításakor szabadságunk van az anyagok és a legjobb építőmester kiválasztására, úgy megválaszthatjuk azt is, hogyan építjük lelki életünket. Isten igéjének fényében lelki életünket építhetjük Krisztusra vagy a földi javakra alapozva, melyeknek nincsenek örökkévaló értékei (1Kor 3,12-13). Rajtunk áll, hogy bölcsen válasszunk.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy életünket úgy építsük és formáljuk, hogy dicsőséget hozzon a te nevedre! Ámen.

Hogyan építek a Krisztus által megvetett alapra?
Demetrio Henrique G. Soares (Sao Paulo, Brazília)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉPÍTŐMUNKÁSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek