2018. július 5. csütörtök

A karmesternek: "A szőlőtaposók" kezdetű ének dallamára. Kórah fiainak zsoltára.
Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek URa!
Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez.
Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek URa, királyom és Istenem!
Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! (Szela.)
Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.
Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával.
Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.
URam, Seregek Istene, hallgasd meg imádságomat! Figyelj rám, Jákób Istene! (Szela.)
Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére!
Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni.
Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az ÚR azoktól, akik feddhetetlenül élnek.
Seregek URa, boldog az az ember, aki benned bízik!

Zsolt 84.

DIADALMASKODUNK

De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. (Róm 8,37)

"Ez túl nehéz. Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni" - mondta az egyik diákom, amikor arra kértem, válaszolja meg az egyik feltett matematikai kérdésemet. Aznap kezdett el tanulni egy új matematikai fejezetet. Tanáraként megtanítottam neki, hogyan jegyezze meg a képletet, és használja azt a feladatmegoldásban. Ellenőrzésképpen először könnyű kérdéseket tettem fel, majd jöttek a közepesek, végül rátértünk a nehezekre. Amikor a nehéz feladatokat próbálta megoldani, folyamatosan bátorítgattam: "Ne aggódj! Meg tudod csinálni. Itt vagyok, és majd segítek".
Ez az élményem emlékeztetett arra, milyen gyakran aggódom a felmerülő problémáim miatt. Ahogy a diák, én is így kiáltok fel: "Istenem, ez túl nehéz! Ezt nem bírom elviselni." Ilyenkor megfeledkezem arról, hogy a Mindenható Isten mindig velem van.
Isten képes megoldani a problémáinkat, de nem mindig úgy, hogy megszünteti azokat. Néha arra tanít, és abban erősít meg, hogy felülkerekedjünk azokon. Isten mindig mellettünk áll, és megmutatja, hogy általa "diadalmaskodhatunk".

Imádság: Köszönjük, Istenünk, hogy segítesz elviselni az élet kihívásait. Nem félünk, mert tudjuk, te mindig velünk vagy. Ámen.

Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? (Róm 8,31)
Linawati Santoso (Kelet-Jáva, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK A TANÁROKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Július
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek