2018. július 6. péntek

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?" "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."

Mt 6,25-34.

ÖSSZPONTOSÍTÁS

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. (Mt 6,33)

Az unokáimat látogattam meg, és egy kanapén ülve a fiúunokámat hallgattam, aki az éppen befejezett első főiskolai félévének élményeiről beszélt. Ekkor az ötéves lányunokám odahozott egy mesekönyvet, hogy olvassak neki. Néhány percig még a fiú főiskolai élménybeszámolójára figyeltem, amikor a kislány türelmetlenül rám szólt: "Nagyi, koncentrálj!" Mindnyájan jót nevettünk, majd elolvastam neki egy mesét.
Amikor másnap visszaemlékeztem az esetre, megállapítottam, hogy bár helyes volt a fiúunokámra figyelni, egy ponton egy másik dologgal kellett foglalkoznom. Vajon Isten hányszor ragad kézen, és mondja: "Ruth, koncentrálj!" Gyakran lefoglalnak értékes feladatok. Ilyen a családommal való törődés, csoportfoglalkozások vezetése a gyülekezetben, önkéntes munka. Néha még az áhítatot, az Istennel való csendességemet is elhagyom egy elfoglaltság miatt. Olyan napirendet állítok össze, amelyből Isten kimarad.
Azt hiszem, hogy a "keressük először Isten országát", azt jelenti, hogy az Istennel töltött időt helyezzük első helyre az életünkben. Ha az Istennel való közösséget helyezzük az első helyre, a lehető legjobb perspektívát állítjuk magunk elé.

Imádság: Drága Istenünk, segíts lecsendesednünk és időt biztosítanunk számodra. Ámen.

Ma mire szeretné Isten a figyelmemet összpontosítani?
Ruth Reazin (Kansas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÖNKÉNTES MUNKÁT VÉGZŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Július
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek