2018. július 9. hétfő

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.

Zsid 11,1-10.

SZIKLASZILÁRD HIT

Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre! (Ézs 26,4)

A közelmúltban nagy bátorítást és buzdítást jelentett két barátnőm sziklaszilárd hite is, akik nehéz körülmények közé kerültek. Muriel, aki a nyolcvanas éveiben jár, a 64 éves barátnőjét veszítette el rákbetegségben. Hozzám írott levelében teljes bizonyossággal állította, hogy "Betty ma reggel ötkor hazament az örök dicsőségbe".
Susan 27 éves lánya, Felicity mellrák ellen kapott kezelést tavaly, most azonban máj tumort állapítottak meg nála, és további kemoterápiára van szüksége. Susan minden szívfájdalma és szomorúsága ellenére rendíthetetlen hittel azt mondta nekem, hogy a lánya jövője Isten kezében van.
A Lk 6,47-48-ban Jézus egy példázatot mond a bölcs emberről, aki a házát sziklára építette. Hinni, amikor minden jól alakul, az egy dolog; amikor azonban baj ér, szükségünk van Isten jelenlétének vigasztaló erejére, hogy megbirkózzunk azzal, és továbbléphessünk.
Milyen nagy áldás, amikor erős hitű testvérek vannak mellettünk, akiknek hiteles bizonyságtétele bátorítást és megerősítést jelent mindenkinek, aki csak ismeri őket!

Imádság: Drága Istenünk, mélyítsd el hitünket, hogy megtanuljunk szeretetedre és hatalmadra hagyatkozni minden helyzetben! Ámen.

Isten az élet egyetlen biztos alapja.
Margaret Martin (Fővárosi Tartomány, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK EGY RÉGI BARÁTJUKAT VESZÍTETTÉK EL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Július
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek