2018. július 15. vasárnap

Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével; és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.

Fil 1,3-11.

EGY IMÁDKOZÓ BARÁT

Hálát adok Istennek..., amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben. (2Tim 1,3)

Kéthetes váltásokban négy gyermekem sorban bárányhimlős lett. Mindemellett édesanyám a kórházban feküdt az első rákműtétje után. Közben a férjem pedig üzleti úton volt. Két hónap után, amikor először újra eljutottam a gyülekezetbe, a barátnőm óriási öleléssel fogadott. "Mi történt veled?" - kiáltott fel. "Folyamatosan imádkoztam érted!"
Az egész idő alatt ez a barátnőm érezte, hogy imádkoznia kell értem. Tudtam, hogy ezek az imádságok segítettek a családunknak elviselni ezt a küzdelmes időszakot. Milyen kiváltság egy ilyen barát, aki törődik annyira velünk, hogy imádkozzon megállás nélkül értünk! Pál Timóteusnak szóló szavai jutottak eszembe, hogy nem feledkezett el róla, és állandóan imádkozott érte.
Mindannyian ismerünk valakit, akinek szüksége van imádságra. Lehet egy barát, aki betegséggel küzd, vagy akaratos gyerekkel bajlódik, vagy azért szenved, mert elvesztette az állását. Megemlékezhetünk mindazokról, akik kihívásokkal néznek szembe, és imádkozhatunk, hogy békét és erőt találjanak a kitartáshoz.

Imádság: Drága Urunk, segíts, hogy egyre jobban szeressük egymást, és emlékeztess bennünket, hogy gyakran imádkozzunk egymásért! Ámen.

Ma imádkozom egy barátomért.
Mae Greenleaf (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK SOKAT UTAZIK A HÁZASTÁRSUK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Július
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek