2018. július 18. szerda

Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült lángos és egy korsó víz van. Evett és ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, és annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.
Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az ÚR igéje: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.

1Kir 19,1-14.

ILLÉS LECKÉJE

Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én élemet is el akarják venni. (1Kir 19,10)

Nagyra becsülöm Illés prófétát, de nem az általa véghezvitt csodákért, vagy a hamis próféták leleplezéséért, hanem mert őszintén beszélt Istennel a félelmeiről. Az 1Kir 18-ban Illés 450 Baal prófétát tett próbára, hogy kiderüljön, kinek istene képes az áldozatot lángba borítani. Baal elbukott, Isten győzedelmeskedett.
De Jezábel királynő megfenyegette Illést, hogy megöli őt. Ekkor Illés bátorsága hirtelen elillant. Elbujdokolt, és azt kérte Istentől, hogy engedje meghalni. De Isten ételt küldött, hogy megerősödjön. Egy barlangba vonult, és amikor Isten számon kérte, folytatta a siránkozást, pedig Isten biztosította őt hatalmáról és jelenlétéről. Ezután elküldte Illést, hogy kenjen fel embereket, akik majd megtisztítják a nemzetet.
Illés őszinteségén keresztül megláthatjuk, Isten miként válaszol a panaszainkra. Az Úr táplálékot, erőt, útmutatást és segítséget nyújtott - mindenféle rosszallás nélkül. Még amikor Illés kételkedett, akkor sem hagyta el őt.
Illés története bátorító számomra, mert megmutatja, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek bátorsága meginog. De őszinte lehetek Istennel lázadós és panaszkodós időszakaimban is. Talán Illés gyengébb pillanatai erősítenek meg leginkább.

Imádság: Istenünk, emlékeztess, hogy a leggyengébb pillanatainkban is képes vagy munkálkodni rajtunk keresztül. Ámen.

Isten ismeri a gyengeségeimet, és úgy is szeret.
Jennifer Aaron (Washington, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK BÁTORTALANOK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek