2018. július 25. szerda

Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki.
Ha elesik is, nem marad fekve, mert az ÚR kézen fogja.
Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.
Mindenkor könyörül, és kölcsönad, gyermeke áldott lesz.
Kerüld a rosszat, tégy jót, és itt lakhatsz mindvégig.
Mert az ÚR szereti a jogosságot, és nem hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor, a bűnösök utódait pedig kiirtja.
Az igazak öröklik a földet, és ott laknak mindvégig.
Bölcsen beszél az igaznak a szája, és a nyelve igazat mond.
Isten törvénye van a szívében, nem ingadoznak léptei.

Zsolt 37,23-31.

ÉRTELMES MUNKA

Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. (Zsolt 37,23)

Miután lediplomáztam, nehezen találtam munkát. Elmentem egy városba Észak-Szumátrába, de nem sikerült állást találnom, úgyhogy továbbmentem egy másik városba. Sokfelé kiküldtem a jelentkezésemet. Különösen reménykedtem egy bizonyos álláslehetőségben, de nem jött tőlük válasz.
Egy hónappal korábban a főiskola, ahol végeztem, többször is felhívott, hogy szeretnék-e ott dolgozni. Nem voltam túl lelkes az állást illetően, mert elég alacsony volt a fizetés. Ez alatt az időszak alatt végig imádkoztam, hogy Isten adjon egy tisztességes állást. De nem hallgattam arra, hova hív az Úr dolgozni. Elfelejtettem, hogy ha Isten után vágyódom, engedelmeskednem kell neki, és követni őt, ahová vezet.
Most a főiskola irodai csapatában segédkezem. Szilárdan hiszem, hogy az Úr adott nekem munkahelyet, és amit Isten választott számomra, az a legjobb. Néha csodálatos és fontos munkáról álmodunk, de azt mondja az ige: "Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tervei valósulnak meg" (Péld 19,21). Ha Isten vezetésére hallgatunk, ő mások áldására fog használni minket, és ezáltal új utakon tapasztalhatjuk meg szeretetét.

Imádság: Köszönöm, Uram, hogy utat mutatsz. Ámen.

Engedem, hogy Isten mások szolgálatára vezessen.
Peter Hulu (Yogyakarta, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK A FRISS DIPLOMÁSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Július
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek