2018. augusztus 8. szerda

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.

1Pt 5,6-10.

ÚJ REMÉNY

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Pt 5,7)

Ahogy közeledett a kolonoszkópiás vizsgálat napja, egyre idegesebb voltam, hogy esetleg kiújult a rákom. Egy éve az orvos talált néhány jóindulatú polipot, amiket eltávolított. Noha már kétszer volt előtte vastagbéldaganatom, ez a "mi van, ha" érzés nagyon megviselt. Végül elegem lett a kishitűségemből.
Elkezdtem őszintén imádkozni. Elmondtam Istennek, mennyire dühös vagyok, hogy 17 éves koromban rákot állapítottak meg nálam, és egy ritka genetikai adottságomnak köszönhetően a daganatos betegség kockázatával kell számolnom. Nagyon szomorú lettem az egészségem, a termékenységem és a gondtalan kamasz éveim elvesztése miatt. Sokat sírtam, mígnem egy nap abbahagytam. A bánatomban elkezdtem érezni Isten jelenlétét, és rájöttem, mennyire lehúztak a negatív gondolataim. Elhatároztam, hogy nem engedek ezeknek, hanem a körülöttem lévő pozitív dolgokra figyelek. Ott voltak mindenütt addig is, de szükségem volt Istenre, hogy meglássam azokat.
A vizsgálat napján is az áldásokat kerestem. Sokat találtam: erőt adó szavak, meleg takaró a vizsgálóban, a családtagok ölelései a procedúra után, és a szabadság érzése, hogy újra nyíltan megoszthatom személyes történetemet. Ha felismerjük a lehúzó gondolatokat, félelmünk helyébe új remény érkezhet.

Imádság: Urunk, segíts negatív gondolatainkat átadni neked, és segíts meglátnunk az áldásokat magunk körül! Ámen.

Isten segít nekem, hogy a dühöt reményre cseréljem.
Danielle Ripley-Burgess (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK A DAGANATOS BETEGSÉGET TÚLÉLŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek