2018. augusztus 11. szombat

Jézus eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és így szóltak hozzá: "Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak." Jézus azonban ezt mondta nekik: "Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!" Ők pedig így válaszoltak: "Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk." Ő pedig ezt mondta: "Hozzátok ide nekem azokat!" Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

Mt 14,13-21.

MINDENRE ELÉG

Jézus vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. (Jn 6,11)

Én voltam a soros segítő a gyülekezet szombati ebédszolgálatában, és nyilvánvaló volt, hogy aznap teltház lesz. Egy önkéntes munkatárs benézett a terembe, 80 vendéget számolt, majd bejelentette, hogy még többen jönnek. A konyhai dolgozók egymásra néztek, hiszen a menüt kevesebb embernek készítették elő. Lassan elkezdtük előkészíteni a tányérokat, és a vendégek kezébe adtuk, ahogy érkezés után sorba álltak. Amikor végül felnéztünk, csodálkozva láttuk, hogy minden vendéget kiszolgáltunk. Még nagyobb meglepetésünkre elegendő ételünk volt, hogy második adagot is adjunk.
Amikor erre az esetre gondolok, eszembe jut, ahogy Jézus megvendégelte a sokaságot. Azon a napon a konyhában mi ugyanúgy, mint ahogy Jézus tanítványai, aggódtunk, hogy nem tudunk mindenkit megetetni. Végül, pont úgy, ahogy 2000 évvel ezelőtt, Isten gondoskodott a vendégeinkről.
Emberi természetünkből fakad aggódásunk, hogy talán nem lesz elég étel, idő, pénz vagy tehetség. Ezért elkezdünk túlságosan félni, hogy egyáltalán adjunk. De Isten nagyszerű ellátó. Amikor félünk, fontos, hogy eszünkbe jusson bizalmunkat Istenbe helyezni, és egyszerűen "adni nekik enni".

Imádság: Istenünk, add, hogy ne fáradjunk bele, hogy enni adjunk az éhezőknek. Ámen.

Szerény adományaimból Isten bőséget tud teremteni.
Sherri Tuck (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK NINCS ELÉG ENNIVALÓJUK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek