2018. augusztus 17. péntek

Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát. Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.

1Thessz 2,9-13.

AZ EVANGÉLIUM HIRDETÉSE

Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: "Szeresd felebarátodat, mint magadat." (Gal 5,14)

Gyermekkoromban édesanyám volt a vasárnapi iskolai tanítónk. Azt javasolta, úgy tekintsünk magunkra, mint tükörre, amely Jézus szeretetét tükrözi mások felé a cselekedetek által.
Évekig azt hallottam, hogy a keresztényeknek tanúskodniuk kell Jézus mellett. Mivel úgy gondoltam, hogy ez komoly összeütközést jelent a nem hívőkkel, sokat vívódtam.
Kevésbé zavar, amikor édesanyám tanácsára gondolok, hogy tükrözzük Jézus szeretetét. Még ma sem szívesen konfrontálódok másokkal Krisztus miatt. Ugyanakkor megnyugvást ad, hogy mások látják Jézus szeretetét abban a szeretetben, amit én adok, akár személyesen, akár lelki írásaimon keresztül.
A szeretet is egy módja az evangélium hirdetésének. Mindnyájunknak szól az üzenet, hogy szeressük egymást. Ez a végső célja az életünknek. Ha szolgálunk egymásnak, a szeretetünket fejezzük ki. Azt adjuk tovább, amit az Úrtól kaptunk. Ha egymásnak szolgálunk, az Úrnak szolgálunk, és minden cselekedetünk a hitünket igazolja.

Imádság: Köszönjük Istenünk, hogy Krisztust tükrözhetjük mások felé. Köszönjük, hogy a te fényed világít rajtunk keresztül. Ámen.

Hogyan hirdetem az evangéliumot?
Dusty Reed (Nevada, USA)

IMÁDKOZZUNK A HITOKTATÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek