2018. október 10. szerda

Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

Jak 5,13-16.

EGYMÁSÉRT IMÁDKOZNI

Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért... (Fil 1,3-4)

"Szokott imádkozni? Szeretné, ha imádkoznék önért és magamért?" Műtétre várva feküdtem a kerekes hordágyon, és a fenti szavakat a sebészem mondta. Miután hálámról biztosítottam, ő imádkozott; így békében és a biztonság érzésével érkeztem a műtőbe. Azóta gyakran gondolok arra, hogy milyen áldást jelent számomra mások imája. A szüleim, tanáraim, a gyülekezetbeli emberek New Jersey-től Floridáig és szerte a világon, munkatársaim a szolgálatban - a lista csak folytatódik és folytatódik. Imáik eleven részét képezik életemnek.
Ezek az emlékek ráébresztettek mennyire fontos a közbenjáró szolgálat. Körülöttünk minden embernek szüksége van Isten érintésére és a tudatra, hogy mások törődnek velük, és imádkoznak Istenhez az érdekükben. Ha kinyitjuk a szemünket és a fülünket, akkor észrevesszük a szükséget, melyen Isten segíthet általunk. Felajánlott imáink reményt adnak, és biztonságot nyújtanak, hogy nem egyedül kell a kihívásokkal szembenézniük. Lehet, hogy nem vagyunk képesek minden bajt megoldani, de imádkozni képesek vagyunk. És a mi Istenünk hallja imáinkat, és válaszol.

Imádság: Istenünk, mutasd meg nekünk a körülöttünk lévők szükségét, hogy reményt és békét adhassunk nekik szolgálatunkkal és értük való imánkkal. Ámen.

Imádkozom érted! - ezzel biztosítok valakit, hogy törődök vele.
Robert J. Beyer (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK A SEBÉSZEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek