2018. szeptember 27. csütörtök

Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

ApCsel 2,42-47.

EGY LELKESÍTŐ LÁTOGATÁS

Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. (ApCsel 2,44)

Lehetőségem nyílt egy huterita közösségben élni Minnesotában. (A huteriták lelki rokonságban állnak a mennonitákkal vagy amishokkal). Közvetlenül akartam megtapasztalni, milyen élni egy olyan kommunában, ahol az ige alapján töltik életüket. Láttam, hogy ez a keresztény közösség valóban megosztja mindenét. A gyerekek a kommuna iskolájába járnak, és minden munkaképes nőnek és férfinek dolgoznia kell a szükségeiknek megfelelően. Mind a százötvenen közösen étkeztünk, a táplálékot a bőségesen termő földjeikről és saját tartású állataikból biztosították. A nap végén összegyűltünk az otthonokban, beszélgettünk, és jól éreztük magunkat. A huteriták életének középpontjában az Úr szolgálata állt. A kolónia korán reggel istentiszteletre gyülekezett, és a napot is hasonlóképpen zárták.
Távozásomkor feltettem magamnak a kérdést, mit tanulhatok én személy szerint, és mit tanulhatunk mi keresztények a huteritáktól. A mi kultúránkban olyan nagy hangsúlyt kap az individualizmus. Ám hitünk arra biztat minket, hogy gyülekezeteinkbe és embertársaink közé az együttérzés és a jóindulat lelkületét vigyük. Talán meg kellene tanulnunk lelassítani, a család jelentőségét jobban megbecsülni, és arra törekedni, hogy Isten szándéka szerint éljünk ebben a világban.

Imádság: Kegyelmes Istenünk, segíts megélni hitünket a családban és a munkahelyünkön! Ámen.

A kapcsolataimban hogyan tisztelem Istent?
Donald Huffman (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A KERESZTÉNY KOMMUNÁKBAN ÉLŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek