2018. november 28. szerda

Amikor korán reggel Jézus a város felé ment, megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: "Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" És hirtelen elszáradt a fügefa. Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: "Hogyan száradt el ez a fügefa ilyen hirtelen?" Jézus így válaszolt nekik: "Bizony, mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! - az is meglesz. És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok."

Mt 21,18-22.

KITARTÓAN IMÁDKOZNI

Otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. (Mt 26,44)

Már régóta hívogattam a barátomat a feleségével együtt a gyülekezetbe, de soha sem mutattak érdeklődést. Rajta voltak az imalistámon is, és azért könyörögtem, hogy Isten vezesse el őket a templomba. Sokszor beszélgettünk barátommal a vallásról, de a gyülekezet soha sem tűnt számára fontosnak.
Amikor szívműtétje volt, a barátokkal felváltva virrasztottunk az ágyánál. Érte való aggódásunkat szavak helyett így fejeztük ki. Nem sokkal a műtétet követően meglátogattam, és megemlítettem neki, hogy másnap a gyülekezetben lesz egy program. Azt mondta, hogy a feleségével már gondolkodtak rajta, hogy eljöjjenek a gyülekezetbe. Másnap nagy örömömre mindketten megjelentek az istentiszteleten. Most már évek óta rendszeres látogatók, és az önkéntes szolgálatba is bekapcsolódtak.
Eszembe jut, hogy a Gecsemáné-kertben Jézus is többször imádkozott. Pál apostol egyenesen arra biztat minket, hogy szüntelen imádkozzunk. Ha kitartóak maradunk imádságainkban, és soha fel nem adva hittel tovább imádkozunk, Isten válaszolni fog.

Imádság: Mennyei Atyánk, segíts hűségesen és kitartóan tovább imádkozni, azzal a meggyőződéssel, hogy te minden imára válaszolsz. Ámen.

Kitartó leszek imádságaimban.
James R. Hayes (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI NEMRÉG JÁR A GYÜLEKEZETÜNKBE!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek