Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak: Énekelek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. Az ÚR vitéz harcos, az ÚR: ez a neve. A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak. Mélység borította be őket, kőként merültek az örvénybe. Jobbod, URam, erőtől dicső, jobbod, URam, ellenséget zúz szét.
2Móz 15,1-6.
VAN ÚT
Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel visszafelé hajtotta a tengert, és szárazzá tette a tenger feneket. (2Móz 14,21)
Ma reggel a garázsajtó távirányítója elromlott. Mikor szóltam az ötéves kislányomnak, Ava-nak, hogy szálljon be a kocsiba, mert indulunk az iskolába, nagy nehezen elindult, de azonnal jött is vissza, mert hiába nyomta a gombot, az ajtó nem nyílt. Kétségbeesve, potyogó könnyel azt mondta: "Ha bemegyünk a garázsba, beragadunk, és nem tudunk kijönni!" Én bementem, kézzel kinyitottam az ajtót, és Ava beült a kocsiba. Miközben a könnyeit törölgette, megnyugtattam, hogy én soha nem küldöm őt olyan helyre, ahol csapdába kerülhet, eltévedhet vagy megsérülhet.
Miközben a kislányomat vigasztaltam, a zsidó nép jutott eszembe. Mit érezhettek a Vörös-tenger partján állva, mielőtt Isten kettéválasztotta a vizet! Ahogyan Ava-nak a garázsajtó miatt, úgy néha nekem is szükségem van bátorító szavakra, főleg, amikor az erőfeszítéseim nem bizonyulnak elegendőnek. Hallanom kell, hogy Isten tényleg soha nem hagy el, és még ha a "Vörös-tengerem" partján állok is, üldözőimmel a nyomomban, Isten utat vág nekem.
Imádság: Istenünk, ha úgy is tűnik, hogy nincs előttünk út, hadd bízzunk abban, hogy te készíteni fogsz! Ámen.
Isten azt ígéri, hogy nem marad el tőlünk, nem hagy el minket. (5Móz 31,6; Zsid 13,5)
Cassius Rhue (Dél-Karolina, USA)
