2018. december 23. vasárnap

Szétszór benneteket az ÚR a népek közé, és csak kevesen maradtok
meg azok közt a nemzetek közt, ahova elhajt benneteket az ÚR. Ott majd olyan isteneket kell szolgálnotok, amelyeket emberi kéz készített fából és kőből, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak. De ha keresni fogod ott az URat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívvel, lélekkel keresed. Ha nyomorúságban leszel, és utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és hallgatsz a szavára, akkor mivel irgalmas Isten az ÚR, a te Istened, nem hagy cserben, és nem hagy elpusztulni. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyet esküvel fogadott meg nekik.

5Móz 4,27-31.

ISTENRE NÉZNI

Ha nyomorúságban leszel, mert egykor majd utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, és hallgatsz a szavára. (5Móz 4,30)

Az egyik évben felajánlottam az ifjúsági vezetőmnek, hogy segítek neki a karácsonyi műsor vezetésében. A tíz-tizenkét év közötti gyerekek nagyon izgultak, hogy hallgatóság előtt kell felolvasniuk. A két lány és a két fiú ünnepi ruhába öltözve nyugtalanul várakozott, miközben ilyen kérdéseket tettek fel: "Mikor kell a színpadra menni felolvasni? Az ének alatt vagy után?" Végül megértettem, nem számít, hogy hányszor magyarázom el nekik, hogy mit kell tenni, úgyis idegesek maradnak. Ezért ezt mondtam a négy bátor felolvasónak: "Ha nem vagytok biztosak, hogy mikor kell elkezdeni a felolvasást, akkor nézzetek rám, és én segítek, hogy ki következik". Mivel nem ismertek engem, voltak kétségeim, hogy megbíznak-e bennem, ha éppen elbizonytalanodnának. Ennek ellenére felajánlottam a segítségemet, akartam, hogy tudják: nincsenek egyedül. Ahogy várható volt, a program alatt mindannyian figyeltek rám.
Számomra ez az eset hasonlít az Istennel való kapcsolatunkra. A bajok között talán elfelejtjük, hogy Isten jelen van, és segít nekünk, bátorítva minket. Bízhatunk Isten vezetésében bármilyen helyzetben. Isten állandó és bölcs jelenléte soha el nem halványul.

Imádság: Istenünk, segíts rád tekintenünk vezetésért, rábízva magunkat szeretetedre! Ámen.

Nem akadályozhat meg a félelem abban, hogy Istenre figyeljek.
Kelly Gaylord (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYERMEKEK KÖZÖTT SZOLGÁLÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek