2019. január 28. hétfő

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

Ef 6,10-20.

MI AZ ÉN ÜZENETEM?

Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon. (Kol 3,16)

Athénba tett látogatásom alkalmával belekeveredtem egy utcai vásári forgatagba. Az egyik bódénál egy asszony ingyen inget, kalapot és kitűzőt kínált. Hátizsákos utazóként boldogan elfogadtam őket. Másnap az ajándék pólót vettem föl, és már éppen elindultam volna a várost fölfedezni, mikor hirtelen zavarba jöttem. Fogalmam sem volt a szöveg jelentéséről, ami görög nyelven a pólóm elején virított. A helyiek viszont jól értették. Mi van, ha a szöveg üzenetével egyáltalán nem tudok azonosulni? A nap vége felé, szóba elegyedtem egy bolti eladóval és egy pénztárossal. Az egyikük azt mondta: "Tetszik a pólód!" Gyorsan rávágtam, de hát nem is tudom, hogy mit jelentenek ezek a görög szavak.
Lefordította: "Számos kalandot át kell élned az életedben, de a kábítószer ne legyen közöttük!" Végre megbizonyosodtam, hogy azonosulni tudok a szöveg jelentésével, így magabiztosan tölthettem el a nap hátralévő részét a pólóban.
Elgondolkodtatott, hogy milyen gyakran hordozok üzeneteket anélkül, hogy tudatában lennék valódi jelentésüknek. Lehet, hogy nem olyan nyilvánvaló módon, mint egy pólófelirat, de ahogyan másokkal bánok, a szavak, melyeket kimondok, sőt még az arckifejezésem is üzenettel bír mások számára. Jó lenne, ha ez az üzenet mindig a bennem élő Krisztust tükrözné.

Imádság: Urunk, segíts megválogatni szavainkat és tetteinket, hogy azok a te dicsőséget szolgálják! Ámen.

Tetteimmel és viselkedésemmel hogyan tükrözhetem Krisztust?
Jessica Lippe (Oregon, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ UTAZÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Január
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek