2019. február 8. péntek

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: "Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

Jn 1,1-18.

ŐSI FÉNY

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (Jn 1,9)

Három éjjelt töltöttünk el egy csendes dél-afrikai tengerparti kis faluban. Itt nem volt fényszennyezettség, így az éjszakai égbolton szikráztak a csillagok, bolygók és mindenféle ragyogó fények. A Tejút és a kozmosz többi része ragyogva tárult elénk. Ahogy csodálattal bámultam ezt a pompát, hirtelen eszembe ötlött, hogy amit nézek, ősi fény. Néhány csillag már bizonyára kihunyt, de fényük még mindig úton van a Földre az óriási távolságnak köszönhetően.
Jézus mondta: "Én vagyok a világ világossága". Több ezer év után is igaz ez az üzenet. Az ő fénye nem aludt ki az emberek millióinak életében. Jézus oly módon élt, hogy fénye keresztülragyog az idők folyamán.
De mi a helyzet velünk? Csak néhány embernek adatik meg a lehetőség, hogy fényesen ragyogjon, de mindahányan képesek vagyunk úgy világítani, hogy változást hozzunk. Ha komolyan vesszük Jézus tanítását, és Krisztus fényét sugározzuk mindenhol, ahová csak eljutunk, és mindenki életébe, akivel csak találkozunk, akkor meg tudjuk változtatni a világot.

Imádság: Drága Istenünk, Szentlelked által áradjon át rajtunk fényed minden egyes napon! Ámen.

Bárhová is megyek, engedni fogom, hogy Krisztus fénye átragyogjon rajtam.
Roland Rink (Gauteng, Dél-Afrika)

IMÁDKOZZUNK A CSILLAGÁSZOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek