Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.
1Kor 13,11-13.
"EZ NEM IGAZSÁG!"
Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! (Péld 3,5)
Nyolcéves koromban édesapám új házat épített, hogy abban lakjunk. Egyik délután, amikor a házon dolgozott, ő vigyázott fiatalabb testvéreimre és rám. Egyszer csak a négy éves húgom felmászott a létrán apához a tetőre. Az öcsémmel mi is elindultunk felfelé, hogy csatlakozzunk hozzájuk. De apánk nem engedte meg. A hirtelen reakciónk az volt, hogy ez nem igazság. De apa ragaszkodott hozzá. Így lent maradtunk a földön.
Akkor nem értettem, hogy apám a biztonságunk miatt aggódott. Egy gyerek a tetőn talán nem okoz problémát. De mi történt volna, ha engedi, hogy három unatkozó és vitatkozó gyerek legyen fent együtt a tetőn?
Ma szülő és nagyszülő vagyok, és vélhetően ugyanazt a döntést hoznám, mint édesapám. Gyerekként a helyzetet úgy láttam, hogy apám újra a húgomnak kedvez. Nem ismertem fel apám józanságát és a szeretetet, amely döntését megalapozta.
Felnőttként, ha valamit igazságtalannak tartok, talán nem értem meg Isten mély szeretetét irántam és a körülöttem lévők iránt. Aztán eszembe jut ez, vagy más hasonló példák a gyerekkoromból. Fokozatosan tanulok egyre jobban bízni a szerető Isten bölcsességében és ítéletében.
Imádság: Szerető Atyánk! Segíts jobban bízni benned, mint saját értelmünkben! Köszönjük a szeretetedet. Ámen.
Isten tudja a legjobban.
Meg Mangan (Új-Dél-Wales, Ausztrália)
