2019. február 18. hétfő

A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.
Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;
ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)
Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, A Felségesnek szent hajlékait.
Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve.

Zsolt 46,1-6.

A VÍZEN ÁT

Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. (Ézs 43,2)

2016 augusztusában Dél-Louisianát hatalmas árvíz öntötte el, nagy pusztítást okozva. Sok otthon és hivatal romba dőlt, az emberek gyakorlatilag elvesztették minden tulajdonukat. Nagyon nyomasztó és feszült helyzet alakult ki.
Mégis, Isten Lelkének a jeleit láthattuk magunk körül. Az emberek összegyűltek imádkozni az utcán, úgy készültek az előttük álló nehéz munkára. Barátok - és ismeretlenek is - ételt hoztak. Az egész országból kaptunk segélycsomagokat. Egyházak és segélyszervezetek ruhát és egyéb szükséges holmikat osztottak. Közelről és távolról jöttek az emberek segíteni. Egy Los Angeles-i csoport egész nap a barátnőm házán dolgozott, és egy új Bibliát is ajándékoztak neki. Este meghívtak minket vacsorára abba a templomba, ahol a szállásuk volt. Ezek a kedves tettek megerősítették a lelkünket, és bátorságot adtak.
A gyógyulás hosszú, lassú folyamat. Ám Isten barátok és idegenek cselekedetein keresztül munkálkodott, hogy fizikailag és lelkileg támogasson minket. Nehéz elképzelni, hogy Isten Szentlelkének aktív munkája nélkül bármelyikünk is teljesen rendbe jöhetett volna. Isten sokakat mozgósított közel és távol, hogy kimentsen minket az árvízből.

Imádság: Szerető Istenünk, köszönjük, hogy felemelsz minket, ha nehéz az élet. Ámen.

Isten mindig velem van.
Glen Graham (Louisiana, USA)

IMÁDKOZZUNK A TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK ÁLDOZATAIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Február
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek