2019. március 19. kedd

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.

Róm 5,1-6.

ÚJ MEGKÖZELÍTÉS

Sőt dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet. (Róm 5,3-4)

26 évesen, friss diplomával, új házasként épp a karrieremet építgettem. Fiatal voltam, boldog és ambiciózus. Nem sokkal később megmagyarázhatatlan fájdalmat éreztem, és néhány hónap bizonytalanság után egy ritka betegséget állapítottak meg nálam. A betegség egy életen át tartó ingázást okozott a rossz közérzet és az enyhülés között. A fájdalom idején aggódtam, hogy talán sosem múlik el, annak csillapodásakor pedig amiatt, hogy bármikor visszatérhet. Habár keresztény nevelést kaptam, a betegségem előtt nem éltem aktív hívő életet, így a fájdalmat is félelemmel és bizonytalansággal kezeltem.
Most 45 évesen aktív keresztény vagyok. Amikor visszatekintek, rá kell döbbennem, hogy ez a betegség végül Isten felé fordította életemet, és arra indított, hogy két fiamat is hitben neveljem. Isten kegyelmét tapasztalhattam meg a szakorvosoknál is, akik enyhülést hoztak, amikor nem is számítottam rá.
Ez a betegség segített hitben növekedni. Isten gondoskodásának és támogatásának olyan módjait mutatta meg, amivel kitartást tanultam, és nem kell többé állandó félelemben élnem. Ehelyett a saját rossz közérzetemről mások megsegítésére irányította figyelmemet.

Imádság: Drága Istenünk, a problémák idején segíts meglátni, hogyan fejlődhetünk hitünkben. Ámen.

Isten az én erősségem.
Andrea Weaver (New Jersey, USA)

IMÁDKOZZUNK A KRÓNIKUS BETEGSÉGBEN SZENVEDŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek