2019. május 28. kedd

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza. Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Gal 6,1-10.

ISTENTŐL KAPOTT LEHETŐSÉG

És senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (Fil 2,4)

Végzős voltam a gimnáziumban, amikor a nagymamám meghalt. Halála előtt már nem tudott járni, és gyakran kért tőlem segítséget. Akkor kicsit morgolódtam ezen. Arra gondoltam, hogy miért mindig engem kér, miért nem a bátyámat vagy a nővéremet? Nem sokkal később a nagyi meghalt, és én sírtam.
Amíg élt, az egyedülálló nagynéném viselte gondját, aki velünk lakott. Az utóbbi időben már ő sem tudott járni, de a nagyival ellentétben ő csak nagy ritkán kért segítséget tőlem. Az állapota eszembe jutatta, hogyan reagáltam nagyi kéréseire. Azon gondolkoztam, hogy vajon Isten egy második esélyt ad, hogy önzetlen és gondoskodó legyek a családommal?
A Gal 6,2-ben Pál arra biztatja a galáciabelieket, hogy egymás terhét hordozzák. A szakasz arra emlékeztet, hogy szükség esetén milyen fontos másoknak segíteni. Ez nem egy kötelesség, hanem Istentől kapott lehetőség. Ennek tudatában, amikor Isten mások megsegítésére biztat minket, azt örömmel elvégezhetjük.

Imádság: Urunk, segíts kihasználnunk azokat a lehetőségeket, melyeket mások megsegítésére adsz nekünk. Vezess minket, hogy a lehető legjobb segítséget nyújthassuk! Ámen.

Ha örömmel engedelmeskedem, amikor Isten segíteni hív, akkor mások áldására lehetek.
Linawati Santoso (Kelet-Jáva, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK KÉPTELENEK JÁRNI!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Május
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek