2019. június 5. szerda

De ki az, aki bántalmaz titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.

1Pt 3,13-17.

KÉT LÁBON JÁRÓ BIZONYSÁG

Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. (1Tim 4,12)

Miközben figyeltem, ahogy Lainie, a 15 éves unokám kijön a Central Középiskolából, észrevettem, hogy egy kereszt van a nyakában, és a Jn 3,16 van a pólójára írva. Mikor a barátnőjét, Jeannie-t hazavittük, a kocsiban a lányok egy délutáni iskolai keresztény rendezvényről és Lainie gyülekezeti ifjúsági csoportjáról beszélgettek. Majd Lainie emlékeztette Jeannie-t, hogy a vasárnapi istentisztelet előtt érte megyünk.
Összehasonlítottam Lainie viselkedését a sajátommal ugyanebben a korban. Bár én is keresztény voltam, nem mertem beszélni másoknak a hitemről. És sajnos később sem tettem. De elhatároztam, hogy követem Lainie példáját. Imádkoztam, hogy le tudjam küzdeni a félelmeimet. Hamarosan egyszerű dolgokkal sikerült beszélgetést kezdeményeznem Isten szeretetéről. Biztatni tudtam az új hívőket, embereket hívtam a gyülekezetbe, és részt vettem különböző missziós munkákban.
Minél többet kockáztattam, annál több lehetőségem adódott a bizonyságtételre. Isten mindnyájunkat hív, hogy hirdessük az evangéliumot, akkor is, ha visszautasítanak vagy bántanak érte. Korunktól és körülményeinktől függetlenül Isten vezetni fog a szolgálatban, hogy másokat Krisztushoz vezethessünk.

Imádság: Urunk, adj bátorságot és vezetést, hogy meg tudjuk mutatni másoknak szeretetedet és kegyelmedet! Ámen.

Ma keresni fogok alkalmat a bizonyságtételre.
Nancy Lewis Shelton (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEHEZEN BESZÉLNEK HITÜKRŐL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Június
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek