2019. június 17. hétfő

Jézus így válaszolt: "Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igémet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem." "Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen."

Jn 14,23-27.

LEHETŐSÉG

Jézus mondta: Békességet hagyok nektek. (Jn 14,27)

"Nagyi, van egy probléma!" Ez az unokám, Cesare kedvenc mondása. Ezen a ponton mindig emlékeztetni szoktam, hogy lehetőségünk van, hogy Istenre bízzuk a megoldás megtalálását. Problémák láthatóan minden nap adódnak. De mi dönthetjük el, hogyan kezeljük őket. Vagy engedjük, hogy a félelem összegyűljön bennünk, vagy az Úrhoz visszük a problémáinkat. Minél hamarabb átadjuk őket Istennek, annál hamarabb érezni fogjuk az ő békességét.
A Jn 14-ben Jézus azt mondja, azért jött, hogy békességet adjon nekünk. Ő ismerte a világunkban rejlő tökéletlenségeket, és azt is, hogy mi magunktól soha nem leszünk képesek ezeket kezelni. Azt is tudta, hogy naponta szembesülünk olyan gondokkal, amelyek leküzdéséhez az ő segítségére van szükségünk. Ezért mondta Jézus, hogy az a békesség, amit ő ad, nem olyan, mint amit a világ próbál adni. A világ békessége felszínes. Az adott pillanatban elnyomhatja a problémánkat, de ez a békesség nem maradandó.
Tehát ma miénk a választás, mit fogunk tenni legközelebb, ha felmerül egy probléma. Rágódni fogunk rajta, vagy egy tudatos döntést hozunk, és átadjuk azt Istennek?

Imádság: Istenünk, segíts, hogy téged hívjunk, ha problémákkal vagy félelmekkel nézünk szembe. A Békesség Fejedelme, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.

Isten segítségével a kihívásokat lehetőségnek tekinthetem.
Del Bates (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY LEGYEN BÉKE A VILÁGON!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Június
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek