2019. június 19. szerda

Arról is mondott Jézus nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Ezt mondta: "Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül." Azután így szólt az Úr: "Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?"

Lk 18,1-8.

MOST VAN AZ IDEJE

Álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! (1Kor 16,13-14)

Tanítótársam a bibliaiskolában állandóan azt hangoztatja, milyen csodálatos korban élünk. Néhányan nagyokat bólogatnak, mások azonban szemöldöküket ráncolják, mintha ezt mondanák: Nem olvasta a híreket, amelyek naponta beszámolnak a zűrzavarról, amelyben élünk - háborúkról, politikai csatározásokról, vagyonellenes bűncselekményekről, betegségekről, erőszakról, kábítószerről és a világ különböző részein üldözött keresztényekről? Ezek után inkább azt kellene hinnünk, hogy a világ épp most hullik darabjaira.
A világ ugyan bizonytalannak és kaotikusnak tűnik, de nem láthatnánk egyházként vagy keresztényként éppen ebben lehetőséget? Mi lehet alkalmasabb idő arra, hogy egy olyan Istent hirdessünk a világnak, akinek alárendelhetjük magunkat? Csak el kell olvasnunk a Szentírást, hogy tudjuk, Isten mindent irányítása alatt tart. Jézus a Lk 18,7-8-ban elmondja, hogy mindazoknak, akik hozzá kiáltanak, Isten igazságot szolgáltat. Ezt követően pedig azért, hogy még nagyobb hitre sarkallja a hallgatóságot, megkérdezi: "De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" Képzeljük csak, mi mindent tehetnénk! Most van az ideje annak, hogy a keresztények megéljék hitüket!

Imádság: Istenünk, segíts egyre inkább Fiadhoz hasonlóvá válnunk, és szilárdan kitartani az örömhír átadásában. Ámen.

Nem számít, mi folyik körülöttem, én kitartok Krisztus mellett.
Walter N. Maris (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK A MISSZIONÁRIUSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 November
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek