2019. június 28. péntek

Arám királya háborút indított Izráel ellen. Tanácskozott udvari embereivel, hogy melyik helyen legyen a tábora. Az Isten embere azonban ezt az üzenetet küldte Izráel királyának: Vigyázz, ne vonulj át ezen a helyen, mert ott vonulnak le az arámok. Izráel királya ekkor embereket küldött arra a helyre, amelyet az Isten embere mondott neki, figyelmeztetve őt, hogy ott vigyázzon magára. Így történt többször is. Felháborodott emiatt Arám királya, összehívatta udvari embereit, és ezt mondta nekik: Miért nem jelentitek nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel királyával? Ekkor az egyik udvari embere így szólt: Senki, uram király! De az Izráelben levő Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is, amelyekről te a hálószobádban beszélsz. A király ezt parancsolta: Menjetek, és nézzetek utána, hogy hol van, hadd fogassam el! Jelentették neki, hogy most Dótánban van. Akkor lovakat, harci kocsikat és tekintélyes sereget küldött oda. Azok megérkeztek éjjel, és körülvették a várost. Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, már körülvette a várost a sereg lovakkal, meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal. Amikor aztán az arámok rárontottak, így imádkozott Elizeus az ÚRhoz: Verd meg ezt a népet vaksággal! Meg is verte őket vaksággal Elizeus kérése szerint. Elizeus akkor ezt mondta nekik: Nem ez az az út, és nem ez az a város. Jöjjetek utánam, majd én elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek. És elvezette őket Samáriába. Samáriába érkezve így szólt Elizeus: URam, nyisd ki a szemüket, hogy lássanak! Az ÚR megnyitotta a szemüket, és akkor látták, hogy Samária közepén vannak. Amikor Izráel királya meglátta őket, ezt kérdezte Elizeustól: Megölessem-e őket, atyám? Ő így felelt: Ne ölesd meg! Meg szoktad-e öletni azokat, akiket foglyul ejtesz kardoddal vagy íjaddal? Adj nekik kenyeret és vizet, hadd egyenek és igyanak, azután menjenek el urukhoz. Nagy lakomát rendezett tehát nekik, és miután ettek és ittak, elbocsátotta őket. Azok pedig elmentek urukhoz. Nem is jöttek többé arám rablócsapatok Izráel országába.

2Kir 6,8-23.

NE FÉLJ!

Elizeus így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük. (2Kir 6,16)

Egy kis hegyi faluban oktatási központot nyitottunk gyerekeknek. Egy nap emberek jöttek hozzánk, és azt követelték, hogy zárjuk be a központot. Egyik gyerekünk beszaladt, és így szólt: "Mama, egy csomó ember közeledik a házunkhoz és kiabálnak. Mit csináljunk, Mama? Hívjuk a rendőrséget?" A legkisebb gyerekünk azonban azt mondta: "Imádkozzunk, Mama!" Megfogtuk egymás kezét, és imádkoztunk Jézus nevében.
Hirtelen viharos eső jött, a házunk előtti részt elárasztotta a víz, de nem tört be az udvarunkba. A csoport feloszlott, csak hárman maradtak kint az esőben.
A legkisebb gyermekünk reakciója Elizeust juttatta eszembe, amikor az ellenség körülvette őket. Míg Elizeus szolgája rettegett, ő Istenhez fohászkodott segítségért. Elizeus tettére emlékezve behívtuk a három átázott, fázó vezetőt a házunkba. Száraz ruhával láttuk el őket, valamint ételt és forró teát kínáltunk nekik. Az egyikük megkérdezte: "Miért bánnak velünk ilyen jól?" Azt válaszoltam: "Mert Isten szereti önöket, és azt akarja, hogy mindezt megtegyük". Miután az eső elállt, az emberek bocsánatot kértek, és elhagyták a házunkat.
Emlékezzünk arra, hogy Isten mindenkinél hatalmasabb, és meg tud szabadítani bennünket a félelmeinktől.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy minden nap védelmezel bennünket. Segíts, hogy bízni tudjunk benned! Ámen.

Amikor félelem fog el, Istenben bízva imádkozom.
Linda Chandra (Banten, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ROSSZAT AKARNAK NEKÜNK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek