2019. július 16. kedd

Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.

1Tim 1,12-16.

TÉGED VÁLASZTALAK

Jézus így szólt hozzájuk: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket. (Mk 2,17)

A börtönudvaron épp a Bibliámat olvastam, amikor egy rabtársam odajött hozzám, és beszélni kezdett arról, amik foglalkoztatták. Nagyjából 20 percet beszéltünk, amikor indulnom kellett a kápolnába az istentiszteletre. "Jöhetek veled?" - kérdezte. Habozás nélkül igent mondtam. Miután befejeződött a szertartás, azt kérte, hogy várjam meg, míg beszél a lelkésszel. Rövid idő múlva mindketten odajöttek hozzám.
A lelkész így szólt: "Úgy hallom, tudsz egy s mást az igéről". Azután megkérdezte, érdekelne-e engem a bibliakörben való tanítás. Próbáltam megmagyarázni, nem hinném, hogy ez nekem való feladat. Ő visszakérdezett, hogy valami múltbéli tettem miatt gondolom-e így. Bólintottam. Azt felelte: "Isten nem azokat használja, akik készen állnak, hanem felkészíti azokat, akiket használni akar". Így hát belevágtam a bibliaköri szolgálatba.
Ebből tanultam meg azt az értékes leckét, hogy Isten bármelyikünket használni tudja, függetlenül az életünk körülményeitől.

Imádság: Drága Istenünk, segíts másoknak szolgálnunk, akárhol is vagyunk. Ámen.

A múltamtól függetlenül Isten használni tud engem.
K. Smith (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK A BÖRTÖNLELKÉSZEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek