2019. július 17. szerda

A karmesternek: Dávidé, az ÚR szolgájáé, aki akkor mondta el ennek az éneknek a szavait az ÚRnak, amikor valamennyi ellensége hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az ÚR.
Ezt mondta: Szeretlek, URam, erősségem!
Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!
Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem.
A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám.
Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott.

Zsolt 18,1-7.

A HIT EREJE

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott. (Zsolt 18,7)

Keresztény családba születettem, és kisgyerekkoromtól részt vettem a gyülekezeti eseményeken. Felnőttként gyerektanítóként illetve tinik tanácsadójaként dolgoztam. Mégsem tudtam elképzelni, mekkora hatással lesz majd Isten az életemre.
Megpróbáltatásaim egy átlagos délutánon kezdődtek. Az orvos közölte velem, hogy a petefészkemben egy nagy ciszta található, amit sürgősen meg kell műteni. A fájdalmaim egyre erősebbé és elviselhetetlenebbé váltak, a félelmem és gyötrődésem pedig egyre csak nőtt. Minden egyes nap könyörögtem Istenhez, hogy kegyelmezzen meg nekem, és távolítsa el a testemből a cisztát.
A következő vizsgálat reggelén imában kértem Istent, hogy adjon erőt és bátorságot elfogadni az eredményt. A vizsgálóasztalon feküdve figyeltem az orvos arcát, aki a cisztát kereste. Teljesen összezavartan azt mondta: "Nem találok semmit, a ciszta eltűnt". Amikor ezt meghallottam, a szívem megtelt örömmel, és zakatolva vert. Semmi kétségem nem volt, hogy Isten ereje áradt ki rám. Úgy hagytam el a kórházat, hogy dicsőítettem Istent ezért a csodálatos eredményért. Biztos vagyok abban, hogy bízhatunk Istenben, mert ő mindenre képes.

Imádság: Mindenható Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatod imáinkat, és megtartasz minket. Ámen.

Amikor felismerem Isten hatalmát, csodálom, amit ő tesz.
Ruth R. Mancilla Casalez (Mexikó Szövetségi Állam, Mexikó)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ORVOSI DIAGNÓZISRA VÁRNAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Július
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek