2019. október 8. kedd

Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Jézust, és ezt kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Ő pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz." Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?" Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."

Lk 10,25-37.

KI A FELEBARÁTOM?

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. (1Jn 3,18)

Amint igyekeztem kijutni a bevásárlóközpont parkolójából, egy kétségbeesett fiatal nő kopogott az autóm ablakán, és azt kérdezte: "Tudna segíteni? Nemrég költöztem ide, és állásinterjúra jöttem ma reggel. De az autóm nem akar elindulni, nem tudom, mit tegyek. A bátyámnál tartózkodom, próbáltam hívni, de nem veszi fel a telefont." Megkérdeztem, hol lakik a bátyja, és azt felelte: "Kb. 20 percnyire innen, de nincs nálam pénz, hogy taxit hívjak."
Egy találkozóra igyekeztem, de úgy éreztem, a segélykérőt nem hagyhatom magára a bajban. Felajánlottam, hogy adok pénzt taxira. Megtörölte szemét, és hálásan megköszönte.
Útközben imádkoztam érte, és az irgalmas samaritánusról szóló példabeszéden gondolkoztam. A törvénytudó kérdése így hangzott: "De ki a felebarátom?" Legtöbben azt gondoljuk, hogy a körülöttünk élők a felebarátaink. De Jézus szerint bárki lehet, akivel találkozunk: aki szükséget szenved, akin segíthetünk, nem számít, mennyire különbözik tőlünk. Amikor kedvességgel fordulunk a segítségre szorulókhoz, olyankor Isten iránt érzett szeretetünket fejezzük ki.

Imádság: Istenünk, nyisd meg szemünket és szívünket a szükséget szenvedők felé! Legyen kedvességből fakadó cselekedetünk az irántad érzett szeretet megnyilvánulása! Ámen.

Isten iránt való szeretetemet fejezem ki, ha kedvességgel fordulok felebarátaim felé.
Geraldine Nicholas (Alberta, Kanada)

IMÁDKOZZUNK A SEGÍTSÉGRE SZORULÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Október
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek