2019. október 29. kedd

Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

Ef 6,18-20.

ISTEN MEGHALLGAT

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. (Jak 5,16)

2016 februárban börtönbüntetésre ítéltek. Ez új és váratlan élmény volt számomra, miután az országomat katonaként, a városomat pedig tűzoltóként szolgáltam. 2017 júniusában egy idősebb férfit raktak a cellámba, aki beszélt az evangéliumról. Hét nappal később elfogadtam Jézust, mint Megváltómat. A cellatársammal naponta imádkoztunk és igét tanulmányoztunk, csodálatos módon kezdtem megismerni Isten szeretetét.
Új barátom adott nekem egy Bibliát, amelyben a Jak 5,16 ki volt emelve. Másnap közölték vele, hogy áthelyezik egy másik börtönbe, így mindketten buzgón imádkoztunk, hogy ne kelljen elmennie. Amikor távoznia kellett volna, az áthelyezést visszavonták. Ám három héttel később a barátomat mégis másik börtönbe szállították. Ahelyett, hogy dühös lettem volna Istenre, amiért elválaszt bennünket, folyamatosan olvastam az igét, és állandóan imádkoztam, hogy Isten újra hozzon össze minket.
Tizenkét nappal később mindkettőnket áthelyeztek ugyanarra a helyre, és ismét cellatársak lettünk. Isten valóban válaszolt az imáinkra, ahogyan azt reméltük. Jelenleg van egy gyülekezeti csoportunk jó néhány másik fogvatartottal. Minden alkalommal, amikor összejövünk, imádkozunk egymásért.

Imádság: Istenünk, ha elveszettek és szomorúak vagyunk a megpróbáltatásoktól, kérünk, adj nekünk erőt! Ámen.

Minden nap imádkozom, hogy legyen meg az Úr akarata.
Aaron Carmody (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK A BÖRTÖNBEN LÉVŐ KERESZTÉNYEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 Október
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek