2019. november 30. szombat

Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: "Szeresd felebarátodat, mint magadat." Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!
Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt.

Gal 5,13-18.

VALÓDI SZABADSÁG

Krisztus szabadságra szabadított meg minket... ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. (Gal 5,1)

Fiatalkoromban volt egy Ollie nevű kutyám. Kicsi volt, ám intelligens. Mikor megcsörgettem a kezemben a lakáskulcsot, mindig talpra ugrott, és szájába vette a pórázát. Amikor a szabadban voltunk, addig a közelemben maradt, amíg a póráz a szájában volt. Amikor elvettem tőle, tudta, hogy most már szíve szerint szabadon futkározhat.
Vannak emberek, akik fizikailag szabadok, de mégis a bűntudatuk, öngyűlöletük vagy az anyagiak rabságában élnek. Jelenleg én a halálsoron vagyok bebörtönözve olyan tettekért, melyeket a banda, a pénz és a kábítószer rabjaként követtem el. De Pál ezt mondja: "Krisztus szabadságra szabadított meg minket." Ő olyan szabadságot kínál, mely lelkileg feloldoz a hideg és nedves börtöncellámban, életet kínál követése útján.
Mikor a fogvatartottakat elengedik, kapnak egy "elbocsátó levelet", ami mindenkivel tudatja, hogy ők mostantól fogva szabadok. Krisztus mindenkinek felajánlja ezt az elbocsátó levelet. Ha szívünkbe fogadjuk Jézust, akkor lelki és szellemi szabadságot nyerünk általa. Lehet, hogy fizikai szabadságban nekem már sohasem lesz részem, de örömöt, békességet, szeretetet és erős hitet nyertem a vele való közösségben. Krisztus "megcsörgeti a kulcsokat", melyek igaz szabadságot jelentenek.

Imádság: Urunk, segíts vigasztalni azokat, akik az élet súlyos terheit hordozzák, és nem képesek szabadulni. Ámen.

Semmi sincs, ami elválaszthatna a krisztusi szabadságtól.
Raymond Johnson (Oklahoma, USA)

IMÁDKOZZUNK A HALÁLSORON LÉVŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2019 November
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek