2019. december 28. szombat

Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, és erről beszéltek egymás között: "Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?" Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek." Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

Mk 16,1-8.

NINCS TÚL NEHÉZ TEHER

Az asszonyok így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? (Mk 16,3)

Miközben az unokám eldobott labdáját kergettem, arccal lefelé elestem a kocsifeljárón. Fogaim ropogásának hangja a betonon, valamint a számból és orromból kiömlő vér ijesztő volt. Sebészként a legjobban attól féltem, hogy koponyatörést szenvedtem vagy agyvérzésem van. A mentő elvitt a sürgősségi szobába, ahol a fejvizsgálat nem mutatott törést vagy vérzést a koponyán belül. Aggodalmam megalapozatlannak bizonyult.
Az esetet követően könnyen azonosultam az asszonyokkal, akik a sír felé tartottak az első húsvét alkalmával. Aggódtak a bejáratnál lévő hatalmas kő miatt, nem tudva, hogy Isten azt már elhengerítette számukra. Az élet különböző típusú "köveket" dob az utunkra. Amikor olyan problémákkal szembesülünk, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy megoldjuk őket, Istenhez odafordulhatunk. Nincs olyan nehéz teher, amelyet ő ne tudna elhordozni, és nincs olyan nagy kő, amelyet ne tudna elmozdítani. Isten hajlandó és képes arra, hogy bármely próbán vagy szenvedésen keresztül megtartson minket.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy elhengeríted utunkból a nagy köveket. Segíts, hogy próbáinkban bízni tudjunk benned! Ámen.

Isten az ijesztő helyzetekben is mellettem van.
K. E. Mathew (Louisiana, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI BALESETBŐL LÁBADOZIK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek