2020. február 22. szombat

Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. Hanem hirdetjük, amint meg van írva: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett", azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.

1Kor 2,1-10.

A MENNYBE TEKINTVE

A jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. (Róm 8,18)

Hajlamos vagyok arra, hogy ne sokat elmélkedjem a mennyről, helyette inkább a világi előnyökre koncentráljak, például a mozizásra, finom ételekre és a pecázásra. Isten azonban arra vezet bennünket, hogy "Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel" (Kol 3,2).
A gondolataim átirányításában segítséget kaptam, amikor a Bibliában elolvastam a menny leírását. A Szentlélek segítségével megpróbáltam magam oda képzelni. Egyszer - az én mennyről alkotott képzetemben - megjelent egy kastély, több holdnyi őszi erdővel, baráti társasággal és személyes együttlétben magával Jézussal. Ettől nagyon izgatott lettem, és azóta várakozva fordulok a menny felé. Természetesen a menny sokkal jobb lesz bárminél, amit csak el tudok képzelni.
Rájöttem, hogy így tekintve a mennyre, segített abban, hogy megértsem, az én pillanatnyi nehézségeim semmik ahhoz a dicsőséghez képest, amit ott fogok megtapasztalni. Ha a mennyben ránk váró örömöket őrizzük a gondolatainkban, akkor az életutunk örömteli lesz.

Imádság: Segíts nekünk Istenünk, hogy minden nap hálásak legyünk Krisztus áldozatáért, amíg csak megtaláljuk otthonunkat nálad a mennyben. Ámen.

Ha a mennyről gondolkodom, még inkább hálás vagyok Krisztus áldozatáért.
Richard Kehoe (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK HÁLÁS SZÍVÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek