2020. március 8. vasárnap

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: "Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak."

Jel 21,1-4.

VESZTESÉGBŐL NYERESÉGBE

Isten letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jel 21,4)

Az elmúlt két év szomorúságot és veszteséget hozott a családunkba. Édesapám meghalt, édesanyámat egy gondozóotthonba kellett elhelyeznem, majd ki kellett ürítenem és eladnom a lakásukat.
Apa íróasztalánál ülve rendezgettem a papírjait és sírdogáltam az egykor oly precíz kézírása felett, amely később már egyre inkább bizonytalanná vált. Belesajdult a szívem, amikor láttam édesanyám nagy szeretettel készített karácsonyi dekorációit. Néhány hét alatt egy egész életmű emlékeit dobozoltam be, helyeztem el raktárban, ajándékoztam vagy adtam el.
Amint végigsétáltam az üres házon, a veszteség érzésének hullámai törtek rám. De az üres szobákból olyan kedvesen szólt hozzám Jézus biztatása: "Az én Atyám házában sok hajlék van... elmegyek helyet készíteni számotokra." (Jn 14,2) Szívem terhe könnyebbedett, amint hálát adtam, hogy mennyei otthonunk örökkévaló. Szeretteinkkel együtt örvendezhetünk, hogy ott nem lesz többé veszteség, könny vagy elválás.

Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy megvigasztalsz a szomorúság idején. Segíts emlékeznünk, hogy örök érvényű gondoskodásoddal legyőzted földi veszteségeinket! Ámen.

Bátran nézhetek szembe a földi veszteségekkel, hiszen tudom, örökkévaló otthonom van.
Sandra Sullivan (Nyugat-Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK GONDOZÓOTTHONBA KÖLTÖZNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek