2020. március 19. csütörtök

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.
A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.

Róm 12,1-8.

FÉLIDŐ

Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt, ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. (2Kor 4,16)

Jó néhány barátom tervezi, hogy másik cégnél dolgozzon. Jelentkezési leveleket küldtek ki, de a legtöbbet még csak válaszra sem méltatták. Néhányan részt vettek állásinterjún, de az új pozíció még alacsonyabb beosztást és fizetést jelentett volna. Úgy tűnik, hogy sok munkáltató pályakezdőket keres, ezért a középkorúak kevésbé nyerő jelöltek. Nehéz megtartani ugyanazt a pozíciót egy új munkahelyen. Egy híres hongkongi tévésztár azt állítja egy reklámban, hogy az életkor csak egy szám. A valóságban azonban ez a szám kikövez előttünk egy olyan utat, ami tele van akadályokkal. A munkahelyi nehézségek mellett egészségünk egyre törékenyebbé válik, és egyre gyakrabban éljük át a részvét fájdalmát a hozzánk közel álló szeretteink halála miatt.
Hálás vagyok, hogy Isten megérti ezt. Habár testünk meggyengül, lelkünk és szellemünk megújulhat a Szentírás által, az életünkben jelen lévő emberek által, és Isten szeretetének sokféle naponkénti megtapasztalásával. Ez adhat lendületet, hogy hitben tovább mozduljunk, még akkor is, ha közben arra várunk, hogy Istennel legyünk az örökkévalóságban.

Imádság: Drága Istenünk, segíts éreznünk vigasztalásodat, és adj bátorságot továbblépnünk! Ámen.

Isten megérti harcainkat.
Flo Au (Hong Kong, Kína)

IMÁDKOZZUNK A KÖZÉPKORÚAKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Március
Ke Sze Cs Szo Va
24 25 26 27 28 29 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek