2020. április 10. péntek

Ezután kisgyermekeket is vittek Jézushoz, hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba."

Lk 18,15-17.

EMLÉKEZZ MEG RÓLAM!

Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. (Lk 18,16)

Kisunokám, Luka és én helyet foglaltunk nagypéntek estéjén a templomban. Amikor a szertartás elkezdődött, mi az oltárban lévő, fekete posztóval bevont keresztet néztük. Néhányan a Szentírásból olvastak, míg mások saját gondolataikat osztották meg ezzel a szent ünneppel kapcsolatban. Komor és tiszteletteljes hangulat uralkodott a templomban. Minden egyes áhítat után a gyülekezet ezt énekelte: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodba!" (Lk 23,42) Luka feszülten figyelt, és átéléssel énekelt. A negyedik ilyen refrén után Luka ezt énekelte: "Jézus, emlékezzél meg Lukáról, amikor eljössz a te országodba!" Hirtelen abbahagytam az éneket és könnyek árasztották el szemem.
Isten által Luka megértette azt, amit sok felnőtt még talán nem, hogy Isten szeretete és kegyelme mindannyiunk számára elérhető, csak felelnünk kell rá.

Imádság: Szerető Istenünk, kegyelmed valóban elégséges számunkra. Ha megfeledkezünk erről, bocsáss meg nekünk, és áraszd ránk szeretetedet továbbra is! Ámen.

Jézus megemlékezik rólam a küzdelmeimben is.
Selina Inabinet Duncan (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY MÉG JOBBAN MEGÉRTSÜK ISTEN KEGYELMÉT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2020 Április
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek