2020. április 28. kedd

Nyomorúságomban az URat hívtam segítségül. Az ÚR meghallgatott, tágas térre vitt engem.
Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?
Velem van az ÚR, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre.
Jobb az ÚRnál keresni oltalmat, mint emberben bízni.
Jobb az ÚRnál keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni.

Zsolt 118,5-9.

BIZALOM A GYÓGYULÁS SORÁN

Bízzatok az ÚRban mindenkor, mert az ÚR a mi kősziklánk mindörökre! (Ézs 26,4)

Nemrégiben két műtéten estem át, mindössze hathetes szünettel, melyek során nagy veseköveket távolítottak el mindkét vesémből. Mindegyik beavatkozás után fájlaltam az elvesztegetett napokat, mikor otthon sem az olvasásra, sem az írásra, de még a tévénézésre sem tudtam koncentrálni.
Isten tervében azonban az volt a célja e napoknak, hogy növekedjek a bizalomban. Bíznom kellett a sebészben, a műtőszemélyzetben és az ápolókban. A műtétem után bíznom kellett a családomban, akik otthon a gondozásban segítenek, az utasításokban és gyógyszerekben, amelyeket kaptam, valamint az orvosi javaslatokban arról, hogy mikor kell eltávolítani a fájdalmas ürítőcsöveket a hátamból. És ami a legfontosabb, bíznom kellett abban, hogy szilárdan Isten kezében vagyok.
Most, hogy a vágásaim már begyógyultak, és visszatért az egészségem, a fájdalom megszűnt. A műtét utáni napjaim nem mentek kárba, és nem vesztek el. Megtanítottak arra, hogy életemmel és egészségemmel támaszkodjam Istenre. Ma már bízom abban, hogy Isten jelenlétében és gondoskodásában soha nem fogok csalódni.

Imádság: Irgalmas Istenünk, segíts nekünk a pihenés és a gyógyulás idejére kegyelmi ajándékként tekinteni, nem pedig csak teherként, amelyet viselnünk kell! Ámen.

Isten jelenléte és szerető gondossága soha nem fog csalódást okozni.
John R. Robinson (Georgia, USA)

IMÁDKOZZUNK A MŰTÉTBŐL LÁBADOZÓ BETEGEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek