2020. május 4. hétfő

"Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja." "Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."

Mt 25,31-40.

APRÓ TETTEK

Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)

Ahogy kiléptem az étteremből, és magammal vittem a dobozkába csomagolt megmaradt ételt, belebotlottam egy előttem fekvő emberbe. Közelebb léptem, és föléje hajolva megkérdeztem, szeretne-e egy kis ennivalót. "Igen" - válaszolta. Amint letettem az ételt, a mögöttem jövő négy-öt ember is lehajolt, és egy kis aprópénzt helyezett az ember kalapjába. Az autómba beszállva elgondolkodtam, milyen örömöt nyújt, ha adok valamit másnak.
Később azon gondolkoztam, milyen könnyű mindennap módot találni arra, hogy másoknak adjak. Vásárolhatok a piacon a saját szükségletemen felül, hogy azután pótadag ételt készítsek a rászorulók számára. Megállhatok és elbeszélgethetek az emberekkel. Még autóvezetés közben is lehetek előzékeny a többi vezetővel szemben. Vagy sorban álláskor előreengedhetek egy láthatóan sietős embert. Az irgalomnak e piciny cselekedeteivel megoszthatjuk Isten szeretetét a világgal, és ez örömmel tölti meg a mi szívünket is.

Imádság: Istenünk, mutasd meg minden nap, kinek van arra szüksége, amit mi adhatunk! "Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk..." (Lk 11,2-4) Ámen.

"Nagyobb boldogság adni, mint kapni." (ApCsel 20,35)
Dean T. Skoglund (Minnesota, USA)

IMÁDKOZZUNK A VÁROSUNKBAN ÉLŐ HAJLÉKTALANOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek